Szponzorált tartalom

ügyvédi munkadíj

ügyvédi munkadíj

Visszatérő poén, hogy ügyvédek azért nem indulhatnak a Hazugság Olimpián (igen, létezik ilyen verseny), mert olyan jól tudnak hazudni, hogy nagy valószínűséggel nem hagynának esélyt senki másnak. Nos, ha erősen túlzó is a dolog, valóban sokan tartanak attól, hogy az előre megállapított ügyvédi munkadíj valamilyen oknál fogva idővel módosulhat. Holott ha szerződésbe foglalják a felek, hogy az ügyvédi iroda mennyiért vállalja el az adott személy képviseletét, akkor a megállapodásban nem marad rejtett költség. Az ügyvédi munkadíj egyébként úgy kerül megállapításra, hogy megvizsgálásra kerül az ügy természete és annak összetettsége, az időtartam, amennyit felölelne, az ügy tárgyának az értéke és végül az ügyvédi felelősség nagysága. Ez kerül beárazásra akkor, amikor az ügyvédi munkadíj megállapítódik. Ez a díj általában előre fizetendő. (Ennek a módja változhat.) El lehet természetesen térni ettől a metodikától, ám erről még a megállapodás tisztázása előtt meg kell állapodnia a feleknek! Általában egy óra alatt meg lehet beszélni mindent, ami egy ügy előzetes felméréséhez kell; ez alatt természetesen az ügyvédi munkadíj is megállapításra kerül. Mi, a Dr. Koncz Ügyvédi Iroda igyekszünk mindig a realitások talaján mozogni.