Szigetelő

Blog

Date: szeptember 25, 2021

Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén.

Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén

Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén

Neked mi jut először eszedbe, amikor meghallod az energetikai tanúsítvány kifejezést? Én őszintén bevallom, hogy eleinte nem tudtam hova tenni ezt a fogalmat, ugyanis még soha életemben nem volt szükségem efféle iratok bemutatására – egészen mostanáig.

Néhány hónappal ezelőtt hatalmas meglepetés ért. Mint kiderült, az egyik távoli rokonom elhalálozásával örököltem egy telket, rajta egy kis házzal. Szerintem soha életemben nem lepődtem még meg ennyire semmin, hiszen alig ismertem ezt a bizonyos rokont, így meg sem fordult a fejemben, hogy bármit is örökölni fogok tőle, nem hogy egy egész házat telekkel.

Fontolóra vettem, hogy mihez is kezdhetnék ezzel a váratlanul jött örökséggel. Megfordult a fejemben, hogy megtartom, hiszen mindig is vonzott a vidéki élet, de végül azt láttam a legjobb megoldásnak, ha minél előbb túladok rajta.

A döntés meghozatala után természetesen rengeteg dolgom akadt, számtalan papírt kellett beszereznem, benyújtanom, átböngésznem és aláírnom. Ezek egyike volt az energetikai tanúsítvány is, amelynek megléte elengedhetetlen a ház eladásához.

Ezügyben az e-tanusitas.eu csapatához fordultam segítségért, és nem is kellett csalódnom bennük, ugyanis minden elvárásomat túlteljesítették. Éppen ezért is szeretném most megosztani mindenkivel, hogy pontosan hogyan is zajlik náluk az energetikai tanúsítvány kiállítása, ez ugyanis mindenki számára fontos információ lehet.

 

Az energetikai tanúsítvány fogalma és a besorolási skála

Először is nem árt azzal kezdeni, hogy tisztázzuk az energetikai tanúsítvány jelentését, és hogy mióta szükséges ennek az iratnak a megléte egy épület eladásához – mindehhez pedig az e-tanusitas.eu weboldalának tájékoztatóját fogom segítségül hívni.

Az e-tanusitas.eu fő szakterülete az Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén, így elegendő tapasztalattal rendelkeznek a témában. Az oldalukról kiderül többek között, hogy 2012 óta minden régi és új épület adásvételi szerződésének megírásához szükség van energetikai tanúsítványra. Ez egy olyan igazolás, amely megmutatja, hogy annak a bizonyos ingatlannak mennyi energiát igényel a fenntartása. Continue reading

Ha úgy érzi pénzügyei csak gondot és bizonytalanságot okoznak, bízza őket a Pannon-Safe-re

www.pannonsafe.hu

www.pannonsafe.hu

A pénzügyekkel a legtöbb ember nem szeret foglalkozni. Halogatják a dolgot, igyekeznek kivárni az utolsó utáni, most már tényleg muszáj pillanatot. Közben aggódnak, hogy a sok szolgáltató és szolgáltatás között rosszul döntenek.

Ha Ön is az ilyen emberek közé tartozik, többé nem kell aggódnia. Létezik ugyanis egy cég, akikkel biztonságosan, szakértői segítséggel intézheti biztosításait, megtakarításait, hiteleit. Ha pénzügyi kérdései vannak, vagy pénzügyi tanácsadásra lenne szüksége a www.pannonsafe.hu lehet a megoldás a problémáira.

Pannon-Safe – Pénzügyeink biztonságban

A Pannon-Safe tisztában van azzal, hogy a pénzügyek intézése sokaknak bonyolult és kilátástalan feladatnak tűnik. Oldalukról kiderül, hogy szerintük három fő probléma van, ami a pénzügyek intézésekor a legtöbb emberben félelmet, nyugtalanságot, bizonytalanságot ébreszt.

Az első a kételkedés és a buktatóktól való félelem. Vagyis nagyon sokan aggódnak azért, hogy biztosan jó befektetési lehetőséget találjanak. Továbbá félnek attól, hogy egy rossz pénzügyi befektetés miatt megtakarított pénzük elvész.

Szintén gyakori dilemmát okoz a sok információ, ami pénzügyekkel kapcsolatban ér minket mindennapjainkban. Ezek miatt pedig például egy lakásbiztosítás elintézése szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Főleg azért, mert nem tudjuk, a sok infó közül melyik igaz, így elveszünk a szolgáltatók és ajánlatok között. Continue reading

© 2024 Szigetelő

Up ↑

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás