Szponzorált tartalom

felepulok

felepulok

Egyre több alkoholbetegséggel küzdő él hazánkban, egyes becslések szerint az alkoholisták száma meghaladja az egymilliót. Sok nő és fiatal felnőtt esik áldozatul a betegségnek, azonban ne szabad azt gondolni, hogy ez a betegség gyógyíthatatlan. Sokan nem betegségként tekintenek az alkoholizmusra, ha azonban így tekintünk rá, akkor a gyógyulás útja is egyértelműbb.

A felepulok egy 28 napos terápiát kínálnak az érintetteknek és segítséget a családtagoknak is. Az alkoholizmus ugyanis soha nem csak az érintett dolga, az egész család életére káros hatással van. Nem szabad azt gondolni, hogy a család szenved csak, az alkoholista pedig vígan éli alkoholmámorban az életét. A felepulok a több mint hetvenéves modell, a Minnesota-modell alapján végzik terápiájukat. Ennek része az is, hogy többnyire gyógyult alkoholisták tartják a különböző foglalkozásokat. Ezek az addiktológiai szakemberek tisztában vannak azzal, hogy min megy keresztül az, aki alkoholista. Hogy milyen testi és lelki tünetei vannak az alkoholmegvonásnak, és hogy milyen az alkoholizmus, mint függőség természete.

Az alkoholizmus kialakulása szinte észrevétlenül történik, sok tényezőtől függ, hogy kiből lesz végül alkoholista. Vannak persze örökletes hajlamok, de nem szabad erre fogni az egészet. A környezeti tényezők természetesen szintén hozzájárulnak a betegség kialakulásához, de leginkább a személyiségtípus az, ami meghatározó. Lehet, hogy csak egy-egy hétvégi borozgatással kezdődik, aztán már hétköznap is jólesik egy pohár bor a vacsorához, később pedig már elképzelhetetlen az élet nélküle. Alattomos és észrevétlen magának a függőségnek a kialakulása, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne küzdeni ellene.

Sok esetben a család veszi észre, ők jelzik, hogy probléma van, azonban ilyenkor az érintett válasza általában a tagadás. Később, amikor már az alkoholbeteg is felismeri a problémáját, megpróbálkozhat a józansággal. Ilyenkor azonban ez már nem mindig sikerül, sőt, a legtöbb esetben nem sikerül, mert már kialakult a függőség.

A felepulok azok számára ajánlja a terápiát, akik próbáltak már egyedül hosszabb ideig józanok maradni, de ez nem sikerült, illetve akkor, ha a függőség már elhatalmasodott az emberen. Az 1950-es évektől létező Minnesota-modell alapja, hogy az alkoholizmust betegségként kezelik. Így tisztában vannak azzal, hogy nem oldható meg úgy, hogy megszidjuk a beteget, mert attól nem múlik el. Az érzelmi zsarolások sem hatnak, mint ahogy a szégyenbe hozás, a fenyegetőzés sem. Ami hat, az egy komplex terápia. Ennek során gyógyult alkoholisták segítik legtöbbször az érintetteket a folyamatban. A betegek elsajátítják a függőség természetét, módszereket tanulnak a megszabadulásra és mindezt javarészt olyanoktól, akik már maguk is átestek a gyógyuláson.

A felepulok teljes gyógyulást kínál, egy derűs, józan életet, ami sok alkoholista számára teljesen hihetetlen, elképzelhetetlen. Van az alkoholizmusnak olyan szintje, amikor már semmi nem okoz örömet. Sem az ivás, a józanság meg végképp nem. Ilyenkor érdemes felkeresni a Felépülőket, mert ők szakértő segítséget tudnak nyújtani. Egy 28 napos bentlakásos terápiáról van szó, hétvégente pedig lehetőség van a család látogatására is. Ilyenkor a családtagokkal is foglalkoznak a szakemberek, az alkoholizmus ugyanis soha nem egy ember, hanem teljes környezetének problémája.

A siker 70-75 százalékos, érdemes tudni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban lévő bentlakásos intézményeknél 4/5 részben ezt, tehát a Minnesota-módszert alkalmazzák. A sikerhez természetesen szükséges az érintett elkötelezettsége, hite és tenni akarása is. De van remény, van kiút, alkohol nélkül is lehet boldog az élet.